Az eredményterv a vállalkozásban várhatóan képződő nyereség előzetes megbecslésére szolgál. Pénzügyi információkat tartalmaz egy adott időszakra a bevétel forrásairól, a termeléssel és az értékesítéssel összefüggő költségekről, illetve az egyéb működési költségekről. Kitér az eredmény adózására és felhasználására (osztalékfizetés vagy a vállalkozás fejlesztése) is. Mivel az év egészére készül, általában éves bontásban szokás megadni, de különleges, szezonális vállalkozások esetén – például balatoni idegenforgalmi vállalkozás – havi vagy negyedéves bontásban érdemes elkészíteni. A megvalósulást, a tényeket minden vállalkozásnak havonta kell elemezni, ellenkező esetben nem lehet időben reagálni a negatív folyamatokra. Lényeges különbség az eredményterv és a cash-flow terv között, hogy az utóbbiban egy kiadás akkor szerepel, amikor ténylegesen kifizeted – például a januári járulékfizetések februárban –, az eredménytervben viszont akkor, amelyik időszakra vonatkozik. Tehát a januári járulékok az eredménytervben a januári költségek között szerepelnek.
Az eredménytervnek tartalmaznia kell a tényleges pénzmozgással nem járó tételeket is, mint az eszközök értékcsökkenése, hiszen a vállalkozás csak akkor tekinthető nyereségesnek, ha elhasználódott eszközeit is pótolni tudja a keletkezett eredményből. A felvett hitel összege nem szerepel az eredménytervben, hiszen ezt nem a vállalkozás termelte meg (de szerepel természetesen a cash flow-ban). Viszont szerepelnek a hitel kamatai, mert azok költségek. A következő táblázat segítséget nyújt az eredményterv elkészítéséhez.
|
ÁRBEVÉTEL:
|
|
|
KÖZVETLEN KÖLTSÉGEK:
|
NYERSANYAGOK ALVÁLLALKOZÓK
|
|
|
|
ÁLLANDÓ KÖLTSÉGEK:
|
ALKALMAZOTTAK BÉRKÖLTSÉGE FIZETETT BÉRLETI DÍJAK ENERGIA, VILÁGÍTÁS, FŰTÉS REKLÁM, KOMMUNIKÁCIÓ BIZTOSÍTÁS KÖLTSÉGEI SZÁLLÍTÁSI, UTAZÁSI KÖLTSÉGEK TELEFON PAPÍR, ÍRÓSZER, POSTAI KÖLTSÉGEK BANKKÖLTSÉGEK HITELEK KAMATAI KARBANTARTÁS KÖNYVELÉSI/ÜGYVÉDI KÖLTSÉGEK ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS JÁRULÉKOK EGYÉB ÁLLANDÓ KÖLTSÉGEK
|
|
|
|
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
|
|
|
PLUSZ KAPOTT VÁLLALKOZÓI JUTTATÁSOK
|
|
|
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY ÖSSZESEN
|
|
|
MÍNUSZ ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK
|
|
|
MÍNUSZ TULAJDONOS KIVÉTJEI
|
|
|
MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY:
|
|